Rólunk

BICZÓ ZOLTÁN
 
Account Manager
  
Biczó Zoltán, a VíziZene megálmodója, Magyarországon született. Iskolai éveit követően közel 10 évet külföldön élt. 2014-ben haza tért azzal a céllal, hogy egy új irányvonalat mutasson a turizmusban.
Elsőként az országban útjának indította az első dunai hajótúrát 2014-ben, főként a Kárpát –medencében élő, magyar ajkú hallgatóságnak. Megfordítva a történetet, mostantól nemcsak a nagyvilágból Hazánkba látogatók fedezhetik fel az eléjük táruló szépséges környezetet, de nekünk, mi magyaroknak is megadatik az élmény. De még hogyan!

A VíziZene utjain olyan élményekkel lesznek gazdagabbak, hogy mindig emlékezni fognak rá akár hányszor csak a Duna vagy más folyók közelében járnak.
 
A hajók már gyermekkora óta vonzották, így amikor közel 10 év angliai tartozódás és rövid ausztriai kitérő alatt hajózásokkal foglalkozó vállalatoknál helyezkedett el, részben egy álom vált valóra.

Szenvedélye az utazás, szeret találkozni új emberekkel, megismerkedni ismeretlen kultúrákkal, és amennyire csak lehet azonosulni velük. Az elmúlt 10 évben tízszer költözött. Ebből is következik, hogy nagyon sok információt, tapasztalatot tud átadni, nem csak Európa országairól, de távolabbi célpontokról is.

Szakmai karriere Angliában, Ipswichben a Fred. Olsen Cruise Lines-nál kezdődött, ezt követően 2 évig egy luxus utakkal foglalkozó utazási irodában dolgozott Dél-Angliában. 2010-ben csatlakozott az Star Clippers, AmaWaterways kereskedelmi csapatához, majd 2013-ban a híres Lüftner család szolgálatába lépett Ausztriában. Sok tapasztalattal lett gazdagabb és messzi vizekre juthatott el ezekkel a nagynevű vállalatokkal. (Indonézia, Costa Rica, Nicaragua, Mexikó, Karib-tenger, Balti-tenger, Földközi-tenger, Északi -tenger)
 
2014 eleje óta a Ponders Travel alkalmazottja és így most már Magyarországon folytathatja mindazt, amibe belekezdett, az egyedülálló élményeket biztosító utak népszerűsítésébe.
 
2017 február 16-án  Zoltán különdíjban részesült a neves "The Wave Awards"díjkiosztón Londonban.
 
JÓZSA SZABINA
 
Sales Coordanitor
 
2016 februárjától a VíziZene csapatának legújjabb tagja.
 
Kultúrális és turisztikai tanulmányait Magyarországon végezte, majd a szakmai tapasztalatot Nagy-Britanniában, Ipswichben  szerezte meg.
 
Munkatársa volt az ipswichi New Wolsey színháznak www.wolseytheatre.co.uk/ , majd csatlakozott a Fred. Olsen Travel adminisztrációs csapatához www.fredolsentravel.co.uk/
 
10 évi külföldi tartózkodás után 2014-ben tért vissza Győr városába.
Szeret utazni, felfedezni új kultúrákat, új helyszíneket tradicionális értékeikkel együtt.
 
A folyók mindig nagy hatással voltak rá, gyerekkorában egyik kedvenc időtöltése volt az evezés.
 
Többször is vitorlázhatott a Star Clippers fedélzetén, majd 2012-ben megismerkedhetett a folyami hajózással az AmaWaterways flottáján keresztül.